Te – kívülről-belülről (Sárkányos lány átírva)

- 1 -

Babi majdnem elvesztette az eszméletét, de még rémlett neki, hogy hatalmas ordítást hallott. Ő ordított.

Fiatal volt és szép, hosszú, dús hajjal, gödröcskével az állán. Példás családból származott, anyukája megbetegedése és eltávozása után apja a haláláig Feketét emlegette. Fekete, ezt a nevet ragasztotta rá, a haja miatt, és Fekete, akivel senki sem érhet fel.

Valóban, Feketének különleges beleérző képessége és földön túli jósága volt. Apácának készült, de közbejött a szerelem, ami mellett aztán ki is tartott a sírig. Megszületett a kisfia, őt követte Babi, és ekkor már azért fel-feltolult a panasz a szájára, hogy férje nem a kis családja körében tölti a szabadidejét. Felköltöztek a fővárosba, de a férj csak később jött, eleinte csak a hétvégéken, a többi időt még az előző munkahelyén töltötte, a másik városban, az estéit pedig valaki mással. De hétvégéken is gyakran ment le inkább a presszóba fröccsözni, ez esett rosszul Feketének. Évekkel később, amikor már annyi harag gyűlt benne, azt mondta, legszívesebben lemenne, és belevágna egy kést. De addig csak nyelt, és bizonyos dolgokról nem vett tudomást, mintha nem is léteztek volna.

Feketének nagyon jó volt a viszonya a gyerekeivel, de később, amikor munkába állt, már feszültebb volt, és egyszer rákiáltott valami semmiségért Babira, aki éppen mesélt neki valamit a konyhában, és akiben ekkor bennrekedt a szó, egészen felnőttkoráig.

Babi tehetséges volt és kreatív. Rövid szoknyában, hosszú combjain hosszúszárú csizmát hordott, fején nagy karimájú borsalino-kalapot.

Nemrég ment férjhez, talán a harmadik szerelméhez, fiatalon, tapasztalatlanul. Edut először nem állhatta, de az végül a sármosságával, humorával, kedvességével, hízelgésével levette a lábáról, és valóban, teljes szívvel beleszeretett.

Huszonhárom évesen már elementáris vágyat érzett egy kisbaba után, Edu pedig kedvesen ráhagyta. Azonnal teherbe esett. Jól viselte az egészet, és a kórházba is vidáman ment.

De a szülés annyira fájt, hogy a végén, ordítás közben, már azt gondolta: utálja ezt a gyereket. A gyereket, aki a testéből ilyen kínnal jött ki, és csak felmutatták, már vitték is.

Babi kapott egy kempingágyat a folyosón, mert kevés volt a hely a kórházban; ott volt közszemlére téve egész nap. A férje, orvosa nem volt ott. Este kapott egy rendes ágyat, de másik osztályon, így nem látták el, és nem vitték neki oda a babát. Másnap átrakták az osztályra, ahova tartozott, de etetéskor megint nem vitték neki a babát. Mire eltelt újabb három óra, addigra ő is jobban érezte magát, már nem volt olyan gyenge és beteg. Úgyhogy elment megkeresni a gyermekét. Örültek a nővérek, hogy jött, mert nem tudták, kihez tartozik ez a baba, aki a polcon rostokol másfél napja.

Elkap egy örvény, és szippant kifelé. Bepréselődsz egy alagútba, hogy azt hiszed, minden csontod összezúzódik. Szív, szív valami hatalmas erő kifelé. Iszonyatot érzel, nem érted, mi történik veled. Fáj. Most még jobban. Amikor a legjobban szenvedsz, akkor furcsa dolog történik: megváltoznak a színek. Eddig minden puha volt és sötét, de most valami vakít. Élesen. És nagyon hideg van. Elszakadsz valamitől, ami eddig védett. Elvágják a zsinórt is, ami összekötött. Fázol. Kezek fogdosnak, fejjel lefelé fordítanak, víz alá tartanak, a hónod alá dugnak valamit, hiába üvöltesz, ordítasz, kapálózol. Aztán elvisznek, beburkolnak valamibe és letesznek valahol, ami kemény. Sírsz, hogy át kellett menned ezen. Sírsz, hogy nem tudod, mi vár még rád. Sírsz, hogy nem tudod, miért szakítottak ki erőszakkal a burokból. Sírsz, mert éhes vagy. Sírsz, mert egyedül vagy. Aztán már nem sírsz. Úgysem jön senki.

Babi boldog volt. De gyenge, és alig bírt szoptatni a fájdalomtól. Fekete segített neki, de azért kicsit rosszallóan, mintha Babi nem örülne eléggé a gyereknek. Kiderült, hogy belső vérzése van, majdnem meghalt, mire visszakerült a kórházba. Egy hétig tartották bent. Ez alatt Fekete gondoskodott a gyerekről, Babi apukája pedig minden nap hozta a kórházból a frissen lefejt tejet.

Megkapod azt, akivel össze voltál kötve. Már nem érzed az összetartozást, azt az egységet, hogy egy szív, egy lélek vagytok, azonos a vérkeringésetek. De azért mégis jó, hogy van kihez bújni. Érdekes megfigyelni, milyen más kívülről, mint belülről. Jó érzés rajta feküdni, a bőréhez érni, belőle enni. A kezei közben a hátadon összekulcsolódnak.

De valami történik, elveszik tőled. Épphogy megkaptad. Jön valaki más. Puhább, nagyobb, és máshogy etet. Meg kell szokni. Azt is, hogy elveszíted őt mindig.

Edu szülei elváltak, az apja művész volt és nagyon bohém. Ivott, nőzött rendesen, de amikor börtönbe zárták rendszerellenesség miatt és a kínzások alatt is kitartott, csodálatos dolgokat írt és rajzolt a börtönpizsamájának anyagába kötött füzetecskébe.

Edut anyukája nevelte, később nevelőapjával kettesben. Edu sosem szerette meg ezt az embert.

Edu az apjára ütött, megnyerő volt, jóképű, és viszontszerette a nőket, akiket nem volt nehéz meghódítania.

Elvette Babit, mert megtetszettek neki a formás lábai, és ez így volt rendjén, hogy családja legyen, de az is úgy volt rendjén, hogy neki külön élete is legyen. Örült a babának, büszke volt rá, vagy inkább saját magára, hogy ezt így összehozta, és nem volt ellenére egy második gyerek.

Babi megint megszenvedett, és a baba is. Nyakára tekeredett a köldökzsinór, és egészen ellilult fejjel érkezett a világba. Edu azt mondta, csúnya, vigyék inkább vissza a kórházba.

Te vagy a központ. Egész világod középpontja. Szeretnek, dicsérnek, ajnároznak, minden lépésedről naplót vezetnek. Gügyögnek hozzád, és te visszagügyögsz. Te vagy az első, az egyetlen, te vagy az, akiben benne van minden remény és szeretet. A büszke szülők elvárásainak megfelelően viselkedsz: hihetetlen gyorsan fordulsz, felülsz, mászol, jársz, kicsit megtanulod ezt a furcsa nyelvet… És várod a tapsot, ami nem is késik. Rengeteget kérdezel, miért, miért, miért, ez miért így, az miért úgy, ennek mi az oka, az miért van; mindent tudni akarsz – a sírba viszed őket ezzel.

De egyszer csak összedől az egész világod. Ő megint eltűnik, és amikor előkerül, már nem a tiéd.

Babinak a szeretetét nem volt nehéz megduplázni, ahelyett, hogy megosztani kellett volna, ahogy előzőleg hitte. A szíve hozzánőtt, kétszeresére duzzadt, és nem megfeleződött. Edut időnként zavarta a gyereksírás, amikor otthon aludt.

Ki ez? Ki ez, aki tönkretette a világod? Ki ez a kicsi lény, ez az óriási szörnyeteg, aki miatt felborult és labilis lett minden? Aki miatt eltűnt a burok, ami újraképződött az elmúlt két évben, és most nincs semmi a fejed fölött, ami védene, csak a szabad ég? Gyűlölöd. Legszívesebben megölnéd. Megsemmisítenéd. Visszacsinálnád.

Babi kimerült. Próbálta megsokszorozni magát. Edura nem számíthatott, semmilyen értelemben nem volt támasz. Leginkább egyáltalán nem volt.

Egyszer azt kérte, Edu engedje meg neki másnap, hogy legyen egy szabad délutánja, vigyázzon a gyerekekre, hogy Babi csak mehessen, be a városba, sétálni, kirakatokat bámulni. Edu beleegyezett, de másnap alig, hogy hazaért, már indult is volna valahova. Babi bekeményített, felöltözött, és elindult. Edu is. Egy darabig együtt haladtak az utca két oldalán, de Babi olyan elszánt volt, hogy Edu végül visszafordult és hazament. Ez egyszer.

Betegek lettek a gyerekek. Mindkettő, az egyik még karon ülő, a másik totyogó. Az orvos nagyon messze volt gyalog, tömegközlekedés arra nem vitt, Edu pedig nem vitte el őket a kocsiján és nem adott pénzt, hogy Babi kihívhassa az orvost.

A harmadik évben Babi elvált, pedig szerelmes volt még. Edu fogadkozott, ígérgetett, hogy megjavul, de sosem tartotta be. Babi betartotta.

Elment. Nem viselkedtél elég jól. Rossz voltál, ezért elhagyott. Biztos nem úgy csináltad, ahogy kellett volna. Különben miért ment volna el? Igaz, mintha sosem lett volna igazán.

Dühöngesz. A figyelem már megoszlik, a figyelők is megoszlottak. Durván belököd az összes gyereket a homokozóba a játszótéren, a szomszéd kisfiút minden nap elvered, betöröd a nagyapád fejét egy partvisnyéllel, és ezt a kis szörnyeteget, életed egyik megrontóját, meg babakocsistól lelököd a lépcsőn.

- 2 -

Kati néni már egész fiatalon tanárnak készült. És szintén fiatalon született egy fia. A házassága azonban nem sikerült, elhagyta őt a férje valaki másért. Nem is próbálkozott többet ezen a téren, minden idejét a fiának és munkájának szentelte ezután.

Ez volt a sokadik osztály az életében, aminek a vezetését rábízták. Rendületlenül tanított, mindig ugyanazt, és mindig ugyanazt a tárgyat: történelmet. Azt tanította, hogy a hetvenes években a kulturális forradalom után az addig leigázott Tibet végre virágozni kezdett.

Az ünnepségeken tisztelgett, jelentést fogadott és jelentett, nyakkendőket igazított meg, sípokat hiányolt, valamint tablókat készíttetett az adott nagy esemény kapcsán.

Bár azt gondolta, nem igazságos, de nem tehetett róla, mindig voltak kedvencei az osztályából. Különleges feladatokat bízott rájuk: hozzanak neki egy pohár vizet, vagy töröljék le a táblát.

Első nap az iskolában. Két copfod, mint két szökőkút. Az a fiú, akit rendszeresen elvertél, sír, hogy nem ugyanabba az osztályba kerültök. Téged nem érdekel, te büszke vagy, mert mindig is felnőtt akartál lenni, már az óvodából is csak néztél ki a kerítés rácsain át, lested a „nagyokat”, akik iskolába mennek. Végre. Most megmutatod. Most bebizonyíthatod. Hogy az elvesztett figyelem visszaszerezhető, a taps újra kikövetelhető.

De tiszteled a felnőtteket, és megtisztelve érzed magad, amikor sikerrel jársz, és te leszel az egyik kedvenc.

Itt volt például ez a kislány. Szép volt és okos. Igyekvő, szorgalmas. Mindig pontosan tudta, mit mondott el Kati néni az előző órán. A többiek is tisztelték, köré csoportosultak, kicsit felnéztek rá. Ezért okos dolog is volt, hogy Kati néni szerette, mert akkor a kislányon keresztül irányíthatta az egész osztályt.

Szép vagy és okos. Mondják. Te azt tudod, hogy nem teszel semmit, mégis a fejedben marad az, amit előzőleg az órán hallasz. Nem látod szépnek magad. Nem érzed okosnak magad. Azon csodálkozol, hogy mások miért nem tudják a választ, amikor éppen csak egy pár napja volt róla szó, és különben is, olyan egyszerű.

De hajt is valami. Mert mindig elkészíted a házi feladatod, mert azt nem bírnád elviselni, hogy szégyenkezni kelljen, ha kiderül, hogy nincs meg. Nem bírnád elviselni a kritikát, nem bírnád elviselni, ha talán emiatt elvesztenéd a többiek csodálatát, szeretetét. Neked kell mindenben a legjobbnak lenni. Az első perctől fogva.

És te leszel a legjobb, minden év végén kitűnő bizonyítvánnyal, és kitüntetve.

Kati néni nem szeretett a kisgyerekek érlelődő nemi kíváncsiságával szembesülni. Elhárította ezt a témát, és örömmel benne volt a közös gúnyban, amikor az egyik kisgyerek azt mondta, látta a kislányt az egyik kisfiúval egy bokorban.

Fontos, hogy ne csak szeressenek, hanem a fiúk szerelmesek is legyenek beléd. Minden fiú. Ha valamelyik másba szerelmes, addig ügyeskedsz, míg végre ő is rád figyel. Listát készítesz és kipipálsz. Reggel hisztizel, ha elaludtad a hajad.

De ha új gyerek jön az osztályba, és a többiek bántják, te mindig megvéded.

- 3 -

Babi sokat vitte a gyerekeket bábszínházba, igazi színházba, állatkertbe, vidámparkba, úszni. Rengeteg energiát fektetett bele, hogy megszerettesse velük az olvasást. Mindenféle furfangot kitalált, míg végül a képregények által megnyerte a csatát.

Hancúrozott, viccelődött velük, a lábán emelgette őket, másfelől azonban egy idő után nem ölelgette, puszilgatta már gyerekeit, habár ugyanúgy szerette; és közben folyton vizsgálta önmagát, vajon elég jó szülő-e.

Keményen kellett dolgoznia, hogy eltartsa magukat, mert Edu nem adott pénzt.

És nehezen birkózott meg az örökös veszekedéssel, a testvér-féltékenységgel. Ilyenkor mindig a nagyobbnak kedvezett, mert érezte, valamitől annak idején megfosztotta.

Babi megszokta a kis hármasukat, meghitt férfi-nélküliségüket. Esténként együtt nézték a tévét, és beszélgettek. Egyszer egy olyan filmet láttak, ami úgy kezdődött, hogy egy elásott hulla keze lóg ki a földből, de Babit nem zavarta, hogy a kicsik nézik, amikor már régen ágyban volna a helyük. Másszor pedig valami sivatagban játszódót, ugyancsak ijesztőt, amire a nagyobb megkérdezte, hogy „mondd, anyu, te nem félsz a haláltól?” Babi nem félt, nem is gondolt rá, Istenre se, nem hitt még. Azt felelte, ugyan mi félnivaló volna benne, hiszen pont olyan lehet, mint amilyen azelőtt volt, hogy megszülettünk.

Megrémülsz. Hiszen rólad van szó. Arról, hogy most vagy, aztán nem leszel. Hogy lehet ez nem probléma? Az egyetlen, akiben minden bizalmad, tiszteleted van, akitől tanulsz, aki minden kérdésedre az egyetlen, válaszolni hivatott, azt mondja, nem számít. Hogy lehet, hogy csak neked probléma? Hiszen akkor miért születsz meg, ha utána visszamész ugyanoda, ahonnan jöttél, azaz a semmibe, mert azt tudod, hogy mielőtt megszülettél, a semmi volt? Mi a baj veled, hogy te máshogy gondolkodsz?

Fekete azt mondta Babinak, olyan szomorú mindig ez a kislány. Babi figyelte egy pár napig, és végül azt mondta, nem szomorú, csak komoly. Olyan szorgalmas, jó tanuló, a legjobb sportoló, és mindig alkot valamit. Azt gondolta, szép jövő vár rá, mert olyan tehetséges. Írónak vagy szobrásznak készült, esetleg ügyvédnek, hogy megvédje az ártatlanokat, és Babi játszott vele, ügyvédest.

A félelmeit megszokta és elfogadta, tudta, hogy égve kell hagyni a kislámpát, de a legjobb, ha megengedi, hogy mellette aludjon.

Reszketsz. Egyedül. Minden és mindenki rád tör. Boszorkányok, szörnyek, betörők, gyilkosok, földrengés, gömbvillám. Úgy tudsz csak aludni, ha fülig be vagy takarózva, és vissza van a lábad alatt hajtva a takaró. De többnyire nem tudsz aludni. Fekszel nyitott szemmel és gondolkozol. Miért, miért, miért? Miért létezel, miért vagy ilyen, miért vagy te, miért vagy egyáltalán, ha utána megsemmisülsz? Elképzeled százszor, ezerszer, hogy meghalsz, vége, beraknak egy koporsóba, a föld alá… utána csak a sötétség, próbálod elképzelni, hogy mennyi az az örökké… és rettegsz. Néha az űrre gondolsz, ami ugyanilyen felfoghatatlan, ugyanilyen sötét, és állítólag nincs vége egyáltalán. Hogy lehet, hogy sosincs vége? Mi az a végtelen? Az olyan, mint az örökké? Kicsinek érzed magad, akármelyikre gondolsz.

Szeretnél anyukád mellett aludni, de ő nem szereti igazán, ha ott alszol. Amikor elutasít, hisztizel, úgy érzed, nem szeret, téged utasít el, nem ért, nem érti, hogy úgy csökkenthető lenne a félelem.

Fekete megengedi, hogy mellette aludj, igazság szerint nincs is máshol hely. Nagy és puha, és az ágyban még mindig bekeni a kezét babakrémmel. Elmondjátok az esti imát, aztán alszotok, és neked jó hozzábújni.

Babi komolynak gondolta, elfogadta, de időnként bosszantotta, akármit tesz, sosem jó, akármit mond, sosem mosolyog, mintha sosem lenne elég semmi a kislánynak. Ilyenkor mérges lett rá, kérdezte, hogy miért nem azt értékeli, ami van, miért mindig újat, mást akar, és egy idő után, amikor hazaért a munkából, és meglátta a lefelé görbülő szájat, már így köszönt: „Már megint olyan búval baszott vagy?” És azt mondta, a rossz hangulat ráragad a környezetében lévőkre is, úgyhogy legyen szíves ezen változtatni.

Búval baszott vagy. Nem tudod, mi az oka. Folyamatosan rossz kedved van. Az iskolában példásan tanulsz, szünetben is te vagy a középpontban, szervezkedsz, irányítasz, részt veszel, ott nem látszik. De az éjszakák nem múlnak el nyomtalanul, csak gondolkozol, és amikor egyedül vagy, mert öcséd lent játszik az udvaron, anyád meg később jön haza a munkából, elkomolyodsz, és tovább töprengesz. Minek, ha egyszer úgyis? Minek minden? Ki segíthetne? De tulajdonképpen te sem tudod, miért vagy búval baszott, mert nem látod az összefüggéseket, és másokon sem látszik, hogy ugyanígy tépelődnének, és meg lennének ijedve. Nem érted, miért csak neked járnak ezeken a gondolatokon a fejed. Azt hiszed, baj van veled.

Babi sosem mondott semmi rosszat a gyerekeknek Eduról. Miért zavarta volna össze őket? Hiszen az apjuk, felnéztek rá, imádták.

Akkor sem mondott semmit, amikor felöltözve topogtak, mert Edu azt ígérte, eljön értük és elviszi őket hétvégére.

Később azért elvitte őket időnként. Nyaranta Feketééknél is voltak a telken, de a nagyobb nem szerette, mert nem volt víz, csak egy kulipintyó. Szívesebben lett volna Eduval, még imádkozott is magában, hogy jöjjön el érte.

Amikor az eljött, fantasztikus helyekre mentek. Sportkocsival, gyorsan, az anyósülésen mindig egy-egy csinos nővel. Külföldre, motorcsónakkal, magánrepülővel. Vitte a gyerekeit, mert szerette őket, a maga módján, és vitte, dekorációnak.

Ülsz hátul a sportkocsiban. Érzed annak a finom illatát, élvezed az esti száguldást a városban, szereted, hogy az apád vagány. Szereted az ő szagát is, finom, enyhe dohányillattal keverve. Féltékeny vagy arra, aki mellette ül. Nem, mint nőre, hanem, mint aki miatt nem rád irányul a figyelem. Mint arra, aki ugyan mindig más, minden héten, akár minden nap, de mégis fontosabb, mint te.

Sok helyen megálltok útközben, apád csak beszalad valahova egy percre, vagy csak elintéz egy telefont, de mindig végtelen hosszú ideig tart, ti meg csak ültök a kocsiban, és aki elöl van, nyilván kínosan érzi magát, hogy mit kezdjen veled, veletek, hiszen ő is még szinte gyerek, és épphogy idecsöppent. Akárhova mentek, vársz, mert intéznivaló van, megbeszélnivaló, „üzlet”, és „mindjárt indulunk szívem, csak elszívok még egy cigit”. Még más az időszámításod: nagyon hosszú az az idő, amíg elszív egy cigit.

Visszaültök a kocsiba és te szeretnél elöl ülni, nem is az anyósülésen, hanem a másik oldalon. Szeretnéd végre, ha felnőhetnél, és nem lennél kiszolgáltatva, vontatva, és te foghatnád a kormányt, és úgy élhetnél, mint apád, ilyen fényűzően, és nem úgy, mint otthon, anyáddal. Itt minden sokkal finomabb, drágább, illatosabb, nincs sok szabály, hétköznap, és este tovább fent lehet maradni.

Feketééknél is jó, amikor ott alszotok, például minden Szilveszterkor. Olyankor szintén sokáig fent lehet maradni. Nézed a tévét, és amikor a képújság megy, azon gondolkozol, hogy az idő relatív; ha eltereled közben a figyelmed, gyorsan elmegy, ha olvasod, akkor is, de ha csak várod, hogy vége legyen már, akkor lassan.

Otthon már nem kérdezel, apádnál sem, minek, te ezt még úgysem érted, szívem, Feketééknél azonban még lehet, de a halált azóta többé nem emlegeted.

Viszont otthon érdekes könyveket találsz a polcon, és beleveted magad az olvasásba. Azért is, hogy máshol legyél, és azért is, hogy választ találj a kérdéseidre. Rögtön az első könyvből megtudod, hogy vannak, akik meghalnak, de visszajönnek, és alagútról, fényességről, tömény szeretetről számolnak be. A másodikból pedig, hogy vannak, akik azt gondolják, nem is halunk meg, csak átalakulunk, aztán újra megszületünk.

- 4 -

Ervin keserű tapasztalatokat hozott magával még gyerekkorából, és aztán az előző kapcsolataiból. Tetszett neki ez a nő, igaz, két gyereke van, diplomája egy sem, de mégis, milyen egészséges lelkű, milyen nagyon szerethető. És bele is szeretett gyorsan, kétségbeesetten, mintha az utolsó pillanatban dobtak volna neki egy mentőövet.

Ervin értelmiségi volt, mérnök, merev, de kívülről lezsernek látszó, kedvenc bordó kordbársony ingjében, farmerjában. Jóképű volt.

Megszerette Babit, és hamarosan oda is költözött hozzá, azonban el kellett magát fogadtatnia a gyerekekkel, ha már ott voltak, tartozéknak. Be kellett illeszkednie, mint pótapa, mint nevelőapa, mint a férfi, akinek tekintélye, szigora van. A gyerekek tulajdonképpen szívesen fogadták, nyílt szívvel, a felnőtteknek kijáró bizalommal. Csak egymásra voltak féltékenyek, marták is egymást rendesen, de érdekes módon arra nem, hogy az anyjuk hazahoz valakit.

Ervin teljesítette is a feladatát, többnyire komoran. Esténként a gyerekszobában rajzolta a műszaki rajzait, mert ott volt – jó nagy – íróasztal, az, amelyik egyikén a nagyobbik alkotott, a kisebb csak rumlit tartott. A gyerekek ilyenkor az emeletes ágyról lógva figyelték, mit csinál. Amikor befejezte, a szokásos vitánál, hogy égve vagy leoltva legyen-e a kislámpa, a kisebb mellé állt, a nagynak meg azt mondta, ha nem csukod be a szemed, nem is fogsz tudni aludni.

Te megtanulsz úgy aludni, hogy a kezed töve a füledbe mélyed, a másik a matracba süpped, hogy ne hallj. Mert éjszakánként a nevelőapád valami szőrnyűségeset csinál. Nappal minden rendben, de éjszaka szadistává válik, bántja az anyukád, aki halkan sikítozik. Nem tudod, odamenj-e segíteni, lehet, hogy haldoklik, de nem mersz, félsz átmenni a sötét lakáson, meg egyébként is, beleavatkozni. Utána mindig kimegy a mosdóba, ezt is hallod.

Ervinnek volt egy nyaralója a Balatonnál. Vitte oda az egész kis családot. Kék, keleti autójával, ami pontosan egy perc alatt tett meg egy kilométert, mindig számolták. Útközben sok felüljáró volt, különböző színűek, és sokat nevettek, mert amikor még távol voltak tőle, próbálták kitalálni a következő színét.

Balatonon volt egy öreg kutyája is, már a halálán.

Évekkel később is az orrodban érzed a kutya hányadékának szagát. Este filmet néztek együtt, a Tudom, hogy tudod, hogy tudom, hogy tudom-ot, és összevesztek megint öcséddel. Ervin az ő pártjára áll, és mindig, mindenki, legalábbis te úgy érzed. Aztán a többiek elmennek lefeküdni, te pedig, ahogy ott ülsz még, és semmit sem teszel, átéled életed első orgazmusát. Persze nem érted, mi történt, csak hogy nagyon kellemes, és új, olyan, mint egy csoda.

Ervin tanúja volt, amikor Babi fel akarta világosítani a kislányt. Zavarban volt a téma miatt, de a kislány még jobban, vagy éppen hogy, az anyja zavara miatt volt zavarban, és ezért otthagyta, átment a barátnőjéhez játszani. Amikor visszajött, Babi még mindig meg volt rá sértődve.

Kínban vagy. Nem tudod, hogy azért, mert már a nagymamádnál is tabutéma volt ez, az anyukádnak is probléma, te meg viszed tovább ezt a vonalat, a bűntudatot. Elszaladsz inkább, érzed, hogy anyádnak rosszul esik, és amikor hazajössz és próbálod kiengesztelni, azt mondja, „ki mondta, hogy már beszélek veled?”. Meglepődsz, mert azt hitted, érti, hogy téged ezzel zavarba hozott, nem látod, hogy az ő saját zavara az, amibe beleléptél. Úgy érzed, elutasított megint.

Ervin azt játszotta, hogy vidám, és hogy vidámságot visz a család életébe is. Azt találta ki, vagy ment bele a játékba, amit a gyerekek kitaláltak, hogy beöltözött mindenféle női ruhába, Babi holmijai közül, és aztán megjelent, ők pedig nevettek.

A nagy szekrény, amiben a ruhák voltak, a gyerekszobában állt, a család pedig a nappaliban ült. Mondta a kislánynak, hogy menjen neki segíteni. A kislány ment, jó kedvvel, és akkor Ervin levetkőzött és azt mondta, nézze meg a kislány, mi van ott neki, ugye hogy még nem látott ilyet? Fasz-nak hívják, ezt tanulja meg, és fogja is meg, ha akarja.

Máskor, amikor a kislány befeküdt a francia ágyba, hogy az anyja mellett legyen majd kicsit, az még nem jött, helyette Ervin, aki ekkor megfogta a fenekét és azt mondta, tudod, hogy hívják, ami a lábad között van? „Picsának, ezt is tanuld meg”.

Nem tudod, mit gondolj. Érlelődik a nemi kíváncsiságod, tulajdonképpen már óvoda óta, és részt veszel gyerekes játékokban, mint mindenki. Ez egy kicsit más, egy felnőtt férfi, aki az apád helyét tölti be ebben a lakásban, és olyan nagy van neki, és olyan furcsa, hogy megmutatja. Érzel valami homályos szégyent, de azt gondolod, hogy anyád nyilván tudja, mert nyilvánvaló, hiszen ott van, a másik szobában, és akkor minden rendben lehet.

De azért, ahogy telik az idő, múlnak az évek, és mész haza az iskolából, mielőtt befordulnál az utcátok sarkán, azt kívánod, bárcsak ne látnád ott azt a kék keleti autót.

Ugyanígy elfelejted, amikor a ligetben sétálsz egy barátnőddel, és odajön egy felnőtt, hogy fogjátok meg a biciklijét egy pillanatra. Ti gyermeki bizalommal megfogjátok, és akkor előveszi, és azt mondja, nézzétek meg, hajoljatok közelebb, nézzétek, van egy kis pattanás is rajta, hajoljatok egészen közel. Zavarban vagytok, nem tudjátok, mit tegyetek. Végül valahogy szabadultok, és ezt is elfelejted. Utána több, mint húsz éven át vissza-vissza tér álmodban ez a barátnőd, és nem érted, miért, hiszen már réges régen megszakadt a kapcsolatotok, és akkor sem volt olyan mély. Aztán rájössz. Egy ilyen semmi kis epizód miatt volt ő visszatérő álmod éveken át.

Ervin azt mondta egyszer a nagyobbnak – Neked –, aki az apja viccét próbálta elsütni otthon, hogy nem csodálja, ha az iskolában nem szeretik.

- 5 -

Kati néni azt már kevésbé szerette, ha felsőbe került az osztálya. Hangosabbak lettek, kezelhetetlenebbek.

A kedvence még mindig jó tanuló volt, az egyik legjobb, de folyton feleselt. Még akkor is, amikor egyszer valamiért nem készült, ő feleltette, igen gyatra eredménnyel, és mégis ötöst adott rá. Hát erre az nem kikelt magából, hogy legyen igazságos, micsoda dolog ez, hogy kivételez vele, meg a múltkor is, a Mónikával, aki szintén csak nyögdécselt jó tanuló létére.

Meg az anyák napi műsor eldöntésében is milyen harcias volt. Kikényszerítette, hogy azt adják elő, amit ő, vagyis szerinte az egész osztály akart és nem Kati néni. Addig mondta neki, míg Kati néni elsírta magát. Igaz, csak a szünetben, és akkor amaz meglátta, odament hozzá, és bocsánatot kért.

Jobb is, hogy az idén már nem őt választják meg rajtitkárnak. Valahogy elpártolt tőle az osztály. Más klikkek alakultak.

Nem jön be a tanár az órára, csak üzen, hogy Anna, az egyik tanuló figyeljen az osztályra, és írja fel a táblára a rendbontók nevét.

Az egyik lány erre köröztetni kezd egy papírt, hogy Anna egy eminens és nem szeretjük, és írja alá mindenki a nevét. Te nem írod alá, bár semmi közös nincs benned és Annában, de miért tennéd ezt vele? Nem tartod igazságosnak, gonosz dolognak tartod.

A papírt azonban mindenki aláírja, mint egy csorda, és innentől kirekesztetté válsz. Egy teljes évig. Hogy méltóságod megmentsd, azt mondod, nem akarsz rajtitkár lenni az idén, persze tudod, hogy nem is választanának meg, mint eddig hatszor egymás után, hat éven át.

Kati néninek egyre több baja volt vele. Kezdte gyűlölni a különcségét, a lázadását. Hülye frizurát hordott szerinte, nem vette fel a köpenyt, és már nem is tanult olyan jól.

Aztán azt hallotta, egy másik iskola osztályával Bécsbe ment kirándulni, és ott elkapták lopásért. Az iskola feljelentette ennek az iskolának, úgyhogy itt kérdőre vonták. Kérdőre vonták, elmarasztalták, intőben részesítették, gyakorlatilag minden szünetben az igazgatói irodába hívatták. Ő lett a renitens. Feleltette, és semmit sem tudott, és látszott rajta, hogy nem is érdekli már. Egy másik órán meg egyenesen megtagadta a felelést.

A következő évben két jegyet romlott az átlaga, az azt követőben megbukott.

Kirekesztenek és szégyellsz bejárni. Nem veszed fel a harcot, pedig tudod, hogy erős vagy, erősebb, mint ő, annak a klikknek a vezetője, és bár nem tudod miért, de zsigerből nem akarsz mocskosan játszani, a többiekkel fúrni. Igaz, később bosszút állsz, elveszed a barátját, aki, mellesleg, eredetileg a tiéd volt, csak te kidobtad. Ő az első, akivel igazán „jársz”, de csak fogjátok egymás kezét, hónapokig. És ő a sokadik már, akivel hasítasz, az egyik nap még szereted, a másik nap már közömbös.

Új társaságot találsz magadnak, felsőbb osztályokból, és velük kezdesz eljárkálni ide-oda.

Kifestitek magatokat (apád azt mondja, „hallom szívem, mostanában hogy kipirultál”, erre tényleg elpirulsz), nagylánynak öltöztök, és kimentek a műjégpályára pasizni. Tavasztól már egy banda tagja vagy, mind idősebb nálad.

- 6 -

Gyuri a munkájának élt. Elvált, volt két gyereke, akik nem vele éltek, és új céget alapított éppen, amibe vehemensen vetette bele magát, ahogyan mindenbe szokta. Új asszisztenst vettek fel, akinek elege lett a tizenakárhány évig végzett kreatív, dekoratőri munkájából, de tulajdonképpen észre sem vette, mint embert, csak mint, a munkája fontos kellékét. Ám rengeteg időt töltöttek együtt, mert Gyurival dolgozni csak rengeteget lehetett, és lassan egymásba szerettek. De Gyuri ezt sem vette észre, míg Babi oda nem adta neki a naplóját, amivel végül is színt vallott.

Gyuri bekerült egy családba, mert Babinak a függeléke volt két gyerek, kicsit már nagyobbak tizenegy-két évesek, de ő annyira nem bánta, talán, mert ha nem is gyakorló, de apa volt már maga is.

Minden esetre beköltözött, és vitte magával az összes furcsa szokását. Nagy volt és nagy tért igényelt, a lakást azonban kisebb részekre osztotta, leválasztotta, ajtókat berigliztette, határokat rajzolt át, újakat jelölt ki, és betelepedett.

Igaz, nagyrészt dolgoztak, de esténként sok idő ment el a gyerekek kordában tartásával. Patthelyzet volt, mert Babi mindig védte őket, mint egy anyatigris, így ő nehezen érvényesíthette nevelőapai jogait, egy-egy enyhébb kritika esetében is.

Nem lehetett benne biztos, vajon elfogadják-e, ezek már kiskamaszok voltak, irányíthatatlanabbak. Itt volt például a lány esete, az a hülye lopás. Igaz, nem értett egyet a lopással, de azzal sem, ami ezután következett, hogy ennyire meghurcolják, és eltúlozzák, mondván, hogy az egész országra szégyent hozott ezzel a tettével. Írt egy frappáns választ a tanároknak, mert retorikából mindig is jó volt, bőbeszédű, magát csak barokkos mondatokkal kifejezni képes. Más módon is megvédte a családot, véget vetett a szomszédokkal emberemlékezet óta dúló harcnak. Az alsó lakók miatt csak lábujjhegyen lehetett közlekedni, különben állandóan följelentgették őket, hogy dübörögnek. A többiek is áskálódtak, leskelődtek, úgyhogy az egyiknek például beragasztotta a kulcslyukát pillanatragasztóval.

A gyerekekkel megismertette a sajátjait, egy közös, külföldi nyaralás keretében. Érdekes módon egy ugyanakkora lánya, és egy ugyanakkora fia volt, mint Babinak. Rendben elfogadták egymást, tulajdonképpen mindenki mindenkit.

Babi nehéz periódusba került, mert Fekete rákos betegen haldoklott, a lánya meg már diszkóba akart járni – mindebben támasza volt, még a diszkóba is elkísérte meglesni a fiatalokat.

Új apát kapsz, de annyira már nem érdekel, bár furcsa, hogy a riglitől nem tudsz csak úgy rányitni anyádra többé fürdés közben és beszélgetni vele, ahogy azelőtt, mert van valaki, aki nagyobb jogot formál rá.

Kapsz két testvért is, rendben, a nyaralás sem olyan rossz, bár rosszkor van, mert épp szerelmes vagy, nagyon. Úgy egyáltalán, nem sok minden érdekel már, csak ez a banda, és ez a fiú.

- 7 -

Attilának szép kék szemei voltak, és elálló fülei. Tetszett a lányoknak. Most neki is megtetszett egy, az új lány a bandában. Csak nézte, azokkal a kék szemeivel, így vallott szerelmet. Aztán a lány elutazott, de amikor hazajött, ugyanott folytatták, ahol abbahagyták. A diszkóban megcsókolta.

Nagyon tetszik, egész nyaralás alatt róla ábrándozol. Reméled, hogy az otthon maradt barátnőd, akire rábíztad az ügyet, hogy járjon el az érdekedben, és aki később elmagyarázza, hogy kell csókolózni, sikerrel jár. Sokkal később megtudod, hogy olyan sikerrel jár, ami már túlzás, és amire sosem kérted volna. Nagyon naiv vagy még, amikor kiderül, hogy már régóta másik barátnője is van, akkor nemhogy felháborodsz, hanem segítesz hányni a lánynak a mosdóban, és aztán barátnők is lesztek, bár ő megy, te maradsz.

Attila egyszer csak azt vette észre magán, hogy nagyon szerelmes lett. Kézen fogva sétált a ligetben, ajándékot vett, és meglepte otthon, hazavitte a szüleihez, a nővéréhez, mindenhova. De ő már tapasztalt, ezért meg akarta szerezni úgy is a lányt. Sokszor kérte rá, de a lány mindig azt mondta, nem, hogyan lehetne az ő korában, mit szólna az anyukája. Egyik alkalommal vidékre keveredtek, és ott töltötték az éjszakát. Azt kérte, csak egy kicsit had tegye be, ha valami baj van, abbahagyja. A lány azt mondta, rendben.

Megtörténik veled, amire olyan sokat gondoltál az utóbbi időben. Kiderül, hogy egyáltalán nem nagy dolog, szinte nem is érzed, nem lettél más tőle, ugyanaz voltál, mint előző nap. Azért utána is hagyod, de tulajdonképpen csak azért, mert szerelmes vagy, és ez a szerelem egyik kifejezőeszköze, és azért, mert a másik akarja, te pedig a figyelmet akarod.

Attila már ivott egy ideje, a bandával, és egyik alkalommal nagyon berúgott. A lány is fogta magát és Attila barátját, elmentek az éjjelnappaliba, és lehúzott egy kétdecis töményet. Hamarosan elájult, Attilát odatámogatták, de csak épphogy a nevén szólította a lányt, és ő is összeesett. A lány lehányta azt, aki segíteni akart, szétrúgta a taxi belsejét, és otthon összeesett, ahol csak a testvére látta, mert a szülei dolgoztak. A barátok levetkőztették, megfogdosták, és ágyba fektették.

Szinte minden nap találkoztak, és minden nap ittak ezen túl.

Attila még mindig szerelmes volt, de a lány egyszer csak hideg lett, eltávolodott. Sírt, könyörgött, tönkretette magát, később rászokott a heroinra.

Szereted, aztán nem szereted. Van egy pillanat, amikor minden átfordul, nem tudod, miért, de nem is érdekel, hidegen hagy, átlépsz rajta. Ha a másik könyörög, még meg is utálod. Csak simán továbbmész, otthagyod, összerogyva.

Fekete meghal, és te próbálod magadból kikényszeríteni a szomorúság érzését, de nem sikerül.

Új bandába kerülsz, az egyik aluljáróba jártok, isztok, verekedtek, illetve te nem, ezt még nézni sem bírod. De egyébként jóban vagy velük, a vezérrel össze is jössz, de valahogy most te érzed magad kicsinek mellette, zavarba hoz a tapasztaltsága. Mindenki sokkal idősebb nálad és tulajdonképpen kihasznál, te pedig többükkel is elmész, mert azt hiszed, ennek így kell lennie, és ettől szeretnek. Egyszer be is zárnak valahova, egy fiúval, hogy addig nem engednek ki, amíg az nem veszti el végre a szüzességét. Ekkor erősebb vagy, nem engedsz. Máskor egy gödörbe dob be egy másik, ahonnan nem tudsz kimászni, csak sokkal később, segítséggel, de nem haragszol, hagyod, hogy a pisztolyodat is ellopja, amit nem is tudod már, honnan és miért szereztél.

Bulit rendezel nálatok is, ott megint engedsz, aztán lebuktok, és ettől olyan bűntudatod lesz, hogy innentől kezdve, ahányszor megszólal az otthoni csengőtök, összerezzensz. Mégis van, hogy olyan részegen mész haza, hogy alig bírsz beszélni, a vacsorát meg anyádra borítod, aki mindebből semmit sem vesz észre. Az utcán ébredsz reggel, az iskolához közel, a pisidben fekve, máskor meg a cigit a lábadon nyomod el.

Aztán elköltöztök, egy hatalmas házba, és aznap meglátja anyád, hogy cigizel is, de semmit sem szól, pedig te félsz az esti vacsoránál, de az még jobban bánt, hogy őt mintha nem is érdekelné.

Egy idő után – évekkel később –, próbál visszatartani, azt mondja, nem mehetsz el, de te kisétálsz a kapun, több napra.

Csinálnak nevelőapáddal egy gimnáziumot a kedvedért, meg nevelőapád hülye lánya kedvéért, akit úgyszintén nem vesznek fel sehova.

Itt aztán kocsit lopni is megtanulsz, és ugyanúgy iszol, mint addig, viszed magaddal a fiúkat. Itt már megint te irányítasz, a korodbeliek között.

Év végén természetesen átengednek, de a gimnázium bezár, úgyhogy átkerülsz egy másikba, ahol feltételt szabsz az igazgatónőnek, hogy nem szól bele az öltözködésedbe. Az évnyitóra egy szál melltartóban és sortban mész, és beszólsz a tanárnak, aki kérdőre von amiatt, hogy elkéstél. Később bebélyegezve röhögsz a pad alatt, de leginkább a szomszédos kocsmában iszol. Erős vagy, ezért nem mernek csak úgy kicsapni a sok hiányzás miatt, hanem megszavaztatják az egész iskolával, hogy bent maradhass. Hiába, év végén két tárgyból csak azért is megbuksz.

Igaz, az előző nyarat egyedül töltötted, szakítottál minden addigi barátoddal, és csak olvastál, sportoltál egész nap, meg sokat foglalkoztál újszülött kishúgoddal. Még mindig rengeteget olvasol, szinte az az egy vigaszod.

- 8 -

Fecó olyan volt, mint egy arab telivér, szenvedélyes, sötét bőrű, sötét hajú, fekete szemű, magas, vékony. Ő volt a banda vezéralakja. Olyan volt, mint egy pókerjátékos, sosem lehetett tudni, mit forgat a fejében, sosem lehetett hozzá igazán közel férkőzni. Voltak barátnői, persze, sok is. Most is volt egy, amikor ez az új lány került a társaságba. Idegesítette az ereje, mert vetekedett az övével, de tetszett is neki, a vagánysága, ahogy a második alkalommal már simán úgy érkezett, hogy megszökött otthonról és eladta valami utcai seftelőnek az aranyláncát, hogy velük mehessen több napra.

Fecó Verával volt, Verával aludt, de este, amikor a szórakozóhelyen berúgtak nagyon mindannyian, Verával küldött egy felest a lánynak. Másnap megcsókolta, és este megint Verával aludt, harmadnap pedig hagyta, hogy az megszúrja a lányt, hogy vért vegyen tőle, gyakorlatképpen, mert ápolónőnek tanult.

Egy következő kiruccanásra nem jött Vera és ott megint megcsókolta. Megkínálta fűvel, és az attól úgy érezte, kitágul alatta valami és lezuhan a szakadékba.

A lány kokaint akart, ezért beszívatta valamivel, amire azt mondta, hogy az, de lehet, hogy csak liszt volt.

Játszott vele fél évig, de a lány sem hagyta magát.

Egyszer aztán kettesben mentek vidékre, Fecó nővéréékhez, és attól fogva jártak.

Tetszik neked, iszonyatosan. Tudod, hogy a tiéd, hogy összetartoztok, hogy ő a másik feled, és ez az érzés már soha nem is múlik el aztán. Játszik veled, egy évtized alatt sem tudod kiismerni. Te félelemből, hogy becsap, bekeményítesz, és mindent duplán adsz vissza.

Ugyanolyan sérülékeny volt, mint a lány, ezért félelemből kölcsönösen bántották egymást. Leginkább azzal, hogy féltékennyé tették a másikat, ami aztán veszekedésbe, verekedésbe torkollott.

Megint sokszor ébredsz az utcán, hányás mellett, a földön, zúgó fejjel, hogy mellőled mindenedet ellopták. És hogy szakítottál. Minden veszekedéskor, vagy ahányszor berúgsz, szakítasz. Addig mondod, hogy menjen el, tűnjön már el végre, míg otthagy. Utána borzalmasan érzed magad, otthagyva. Van, amikor utána mész, becsöngetsz hozzá éjjel. Van, amikor nincsenek otthon náluk, és ott alszol, kettesben vagytok. Van, amikor szép.

De amikor megkérdezed, mit szólna, ha csináltatnál egy tetoválást, és azt mondja, ne, csak azért is csináltatsz egy nagy kígyót a felkarodra. Később vagy még tízet. Leborotválod kétoldalt a hajad, kiszúratod az egyik baráttal az orrod, és a legtöbb bulin veszekedtek, kergetitek egymást, ő téged fojtogat, te meg szétversz rajta egy teli sörösüveget.

Minden reggel, rögtön ébredés után elönt az önutálat, a bűntudat. A legjobb, amit tehetsz, hogy ismét berúgsz. Nem tudod, mit miért csinálsz, csak érzed, húz valami lefelé.

Otthon már nem tudnak kezelni, pedig olyan is megtörténik, hogy anyád, apád és nevelőapád közösen próbál kitalálni valamit, de az iskolába már nem bírnak visszaerőszakolni. Pszichológushoz is vinnének, de nem mész, anyukád megy helyetted, aki sírva, megalázva jön ki onnan. Amikor meg végül az egyikhez elmész, azzal az óradíját közösen isszátok el. Később, amikor anyád rákos lesz, ugyanez azt mondja, miattad lett beteg.

Amikor pedig a műtét után légmellet kap, nevelőapád azt mondja, miattad fulladt meg majdnem.

Apád pedig végleg külföldre költözik.

Összeköltöztök Fecóval.

Fecó dolgozni járt, szarért-húgyért, és a lány is, de csak három napot, jó pénzért. Voltak szép perceik, kifestették a szobájukat és Fecó lángost sütött neki.

De a lány bántotta, folyton. Kitalált mindenfélét, vádolta, gyanúsította, és patáliát csapott. Fecó megpróbált elmenekülni, le, a presszóba, pontosan oda, ahova annak idején Fekete férje is lejárt, csak ő nem Fekete elől menekült, bár lehet, hogy a férfiak is csak emberek és ugyanúgy félnek, mint a nők.

Iszonyatosan félsz, hogy nem szeret, hazudik, átver, becsap, megaláz. Mindig kitalálsz valamit, hogy kibújtasd a szöget a zsákból, ennek ordibálás, veszekedés a vége, és ő elmegy. Ezzel megsemmisít, mert éppen az elhagyástól rettegsz. Van, hogy a lábába kapaszkodsz, és húzod vissza. Amikor már nem bírod elviselni a félelmet, akkor hasítasz egyet megint, és te dobod ki őt, és utána is többször megalázod.

Fecó alig tért magához, ő azt szerette volna, ha gyerekük lesz, és amikor vége lett, még valami kuruzslóhoz is elment bánatában. Még évekkel később is újra és újra összejött a lánnyal, bár sohasem bízott már meg benne, és a haragja is élő maradt, egészen addig, míg a lány több, mint tíz évvel később végül Fecó legjobb barátjával költözött össze.

Háromszor estél tőle teherbe, az első alkalommal még csak tizenöt éves voltál. Ekkor spontán elvetélsz, még otthon, fogalmad sincs, mi történik veled, csak azt érzed, iszonyatosan fáj a hasad, már teljesen kifacsarodott pózban vagy az órák óta tartó görcstől. Csak hason csúszva tudsz a vécére menni. Anyád ott ül a konyhában, látja, de megint, mintha nem figyelne, míg végül azt mondja, elvisz a kórházba. Lezuhanyozol, mert úgy illik, ezt Fekete még beléd nevelte, de nehezen megy, nagyon fáj, ő meg rád kopog, hogy „siess már, mit szarakodsz annyit?”.

Másnap kezeddel a hasadon járkálsz, megilletődötten, Fecó is az, teljesen ellágyul.

A műtét után nem várjátok meg, míg újra szabad szeretkezni, hanem szinte azonnal megteszitek. Fél évre rá megint teherbe esel, anyád elkísér a kötelező tanácsadás-lebaszásra, személy szerint pedig azt javasolja, nem biztos, hogy ha megszülnéd, megoldódnának a gondok. Egyedül mész az abortuszra, lekezelnek, megaláznak, Fecó pedig hideg és sértődött, amiért így döntöttél. De megint nem várjátok meg a kötelező lábadozási időt, és mindezt már sosem heveri ki a szervezeted.

A harmadikat már el sem hiszi neked, hogy az övé, csak te tudod, és tudod azóta is, hogy ő az egyetlen eddig, akivel tényleg kellene, kellett volna, hogy legyen egy gyereketek.

Kicsit összeszeded magad, kevesebbet iszol, ezért kapsz egy lakást a szüleidtől, ahová már egyedül költözöl.

- 9 -

Az újabb társaság folyton változott, és drogozott. Jöttek, mentek, maradtak, cserélődtek, ugyanott, a lakásban egy mag körül, a lány körül.

Amikor az annyira kiütötte magát, hogy már nem volt eszméleténél, segítettek neki. Ügyes lány volt, meg tudott inni például hat üveg martinit egy este. Aztán emellé még bevett bélyeget is, exet is, amikor elkezdte az ivást és drogozást kombinálni. Aztán jó kapcsolatokra tett szert, és így jó szerre, jó áron, valamint volt saját lakása.

A társaság ezért köré tömörült, tőle vették, együtt szívták, tolták, buliztak, minden nap, megállás nélkül. Jöttek, hazamentek, cserélődtek, de a lány mindig ott volt, több műszak lement mellette, de ő talpon maradt, csodálták ezért, hogy felvette akárkivel a versenyt, és benne volt minden buliban.

A társaság bővült, szájról szájra ment a híre, csak fel kellett csöngetni, már hozzá is lehetett jutni az anyaghoz, és ott is lehetett maradni, mert a lány már egyébként sem tudta, kit ismer, és kit nem. Néha, amikor már nagyon kivolt, csak intett, hogy vegye ki a hűtőből, oda meg tegye be a pénzt, vagy azok, akik régebb óta vele voltak, átvették a biznisz irányítását. Reggelre rengeteg pénz volt a dobozban, azon újra anyagot vett, amit megevett, szétosztott, eladott.

Érdemes volt tehát hozzá járni, bár nehéz volt vele lépést tartani.

Egy káosz az életed, most már teljesen egyértelműen, kívülről is. Kábítószerezel. Undorító vagy. Ezek itt azt sem tudják, hogy nem a még mindig jó minőségű, de kétszeresére felütött speedet tolod egy-egy este, amit eladsz, hanem a száz százalékos amfetamint, grammszámra. Addig nyomod magadba, amíg csak bírod, amíg el nem ájulsz.

Akkor alszol valamennyit, majd felszívsz megint egy csíkot, még egyet, még egyet, aztán kitakarítasz, mert Fekete ezt még beléd nevelte. Ha véletlenül nincs vendéged, töprengesz, továbbra is. Most már azon, hogy hogyan jutottál el idáig. A régi kérdéseid rég elfelejtetted, most csak azt érzed, egy jó indulás után elbaszódott minden, de minden. Próbálsz rájönni, hogy miért. Próbálod megfogni itt, majd ott, de folyton kicsúszik a kezeid közül. Jól tanultál, tehetséges voltál, és ez lett belőled. Mi történt?

Gyűlölöd az egészet, gyűlölöd önmagad, ezért pusztítod, és ezért még jobban gyűlölöd magad.

A többiek azt sem tudják, pánikrohamaid vannak. Egyedül öcséd érti, amikor kimerészkedsz a lakásból, ő kísér el. Lehajtott fejjel, magad előtt szorosan összefont karokkal mész. Ha véletlenül egyedül vagy az utcán, úgy érzed, hallod a többiek gondolatát, mind a füledbe harsog, pánikba esel, és hazarohansz. Dührohamaid lesznek, üvegeket csapkodsz a falhoz, és elkezded a csuklód vagdosni.

Egyszer majdnem túladagolsz, a telített szervezetedbe beküldesz még nyolc grammot, még tíz tablettát, és összeesel, de nem tudsz aludni, mozdulni sem. Órákkal később visszeres lábbal kelsz fel. Egy barátod meghal. Aztán egy másik is.

Valaki él melletted, fogalmad sincs, hogy került ide, állítólag elmentél, megfogtad, és hazahoztad, hogy Fecót idegesítsd, ő meg másnap csak a kispárnájáért ment haza. Úgy fél év múlva, egy tisztább pillanatodban elküldöd. És még mindig olvasol, amikor tudsz.

Anyádék lemondtak rólad, és te is lemondtál róluk. Ki akarnak rakatni a lakásból.

Azt beszélték, figyeli a rendőrség. A társaság sem tudott óvatos lenni, mert mindahányan drogosok voltak. De néhányan szóltak a lánynak, és az egyik, egy igazi barátja elment hozzá, levitte az utcára, megrázta, és azt mondta, azonnal költözzön el onnan. A baj csak az volt, hogy a társaságnál éppen akkor ütött be, amit bevettek. Vidámak voltak, hancúroztak a lakásban, amit a lány már elkezdett feldúlni, örültek, hogy rombolhatnak, szörfözhetnek az ágyon.

Te is épp bevetted. Jön a barátod, és ezért nem úgy hat a szer, hanem beparázol. Bepánikolsz, remeg kezed-lábad, így mész fel a lakásba. Próbálsz csomagolni, de nem megy, nem tudod, mit és hogyan kell, a többiek meg nem értik, amit mondasz nekik, csak röhögnek. Mikor végül lecibálod őket, azt is nagyon nehezen éred el, hogy végre beüljetek a kocsikba, és elinduljatok. Nem vesznek komolyan, pedig lassan rendőrautók fordulnak utánatok. Sosem tudod meg, hogy ez igaz volt, véletlen, vagy csak képzelődés.

A társaság áttette székhelyét meg a lányt egy fiúhoz, aztán egy harmadik helyre, egy szükséglakásba, és áttért a fűre, elmaradt, ebben a lakásban már csak kemény drogosok voltak. Örültek, mert a lány hozta a vevőit is, úgyhogy eltartotta ezt a csapatot is.

Te nem térsz át a fűre, úgyhogy többé nem tudod megértetni magad az előző társaságoddal. Itt meg nagyobban megy minden. Megkér valaki, hogy ugyan szúrnád meg őt, mert már nem talál egyetlen ép pontot sem magán. Te is egyre mélyebbre mész. Elkísérsz autót lopni, lakásba betörni. Egyszer anyád meglátogat – hónapok óta nem beszéltetek –, mindenki szanaszét hever, te ébren, kitakarítottál éppen, mert ez az egy még van, hogy legyen valamiféle rend a káoszban. Aztán végiggondolod, hogy mit tegyél, mert már nem hat rád a szer, még annyi se, amit egyébként is nagyon nehéz előteremteni. Szúrnod kell. Kipróbálod a heroint, illetve megint szívsz heroint, már korábban kipróbáltad, de most többet és tisztán. Nem szúrod még, csak szívod. Halálfélelmed lesz, meg vagy róla győződve, hogy most azonnal meg fogsz halni. De tudsz tőle aludni. Reggel arra ébredsz, hogy most azonnal kell még, és próbálod a szőnyegről felszívni a kiszóródott maradékot.

De még mindig gondolkozol, valami benned ellenáll, és betépve is fejtegeted, kimerülésig, hogy mi van, mi volt, és főleg, miért, miért, miért?

A társaság nagy terveket kovácsolt. El akartak költözni a Duna-kanyarba, egy nagyobb lakásba. Már félig odavitték a holmijaikat, és ezért árulásnak ítélték, amit a lány tett.

Egyik nap, amikor mindenki elment, te porszívózol éppen, gondolkozol, a szétdrogozott agyaddal is csak gondolkozol, és ekkor megvilágosodsz. Hirtelen kitisztul minden, egész jelened és múltad, összeáll a fejedben a kép, hogy mi hol, hogyan kezdődött. Körülnézel, és egészen más szemmel látsz mindent. Tisztán. Tudod, hogy vége. Kimész telefonálni az öcsédnek, hogy vigyen innen, azonnal, majd anyádnak, hogy nincs többé szükséged a drogokra.

Soha többé nem nézel vissza rájuk.

- 10 -

Babi fellélegzett. Erősen tartotta magát, de egyszer összeírta, mi mindenen ment át rövid idő alatt, és ő maga is alig hitt a szemének. A rákkal megoperálták, nagylánya névnapján, és aztán felgyógyult a saját születésnapjára.

Egy évvel később örökbe fogadtak egy kisfiút a megszületése napján, de ő pár nap múlva megbetegedett és élet-halál között lebegett napokig. Kis testét kifeszítették a kórházban, teleszurkálták, és mindenfélét nyomtak bele.

Néhai büszkesége, nagylánya évek óta kezelhetetlen volt, először ivott, aztán drogozott, és ő tehetetlen volt, hiába rohangált fűhöz-fához, olvasott el minden idevágó könyvet, és járt évekig drogos szülők csoportjába.

Aztán megszakadt a kapcsolatuk, és csak az öccsén keresztül érkezett időnként rosszabbnál rosszabb hír, hogy éppen hol tart, melyik szernél, hányadik öngyilkossági kísérleténél. Igaz, egy sem volt igazi, de az, amit az anyaggal tett, az valódi önpusztítás volt, egyetlen lehetséges kimenetellel. Gyászt érzett, hogy a lánya a halálba menetel. És mégis ki tudott szállni. És vele újra beszélni. Százszor, ezerszer átgondolta, ő mit ronthatott el, és aztán közösen is sokat beszéltek erről, akkor már tudtak.

Babi azt kérte egyik születésnapjára, hogy a nagy gyerekei kaphassanak egy-egy lakást.

De aztán jött a hír, hogy a lányát keresi a rendőrség, mikor már egy éve nem drogozott. Babiék összefogtak, és kilopták az országból, zsebpénzzel, jó tanácsokkal.

Tiszta vagy, de nem nagyon tudod, mit kezdj magaddal. Egy ideig barátoknál tengődsz, és bár tart még az áldott állapot, ami akkor érkezett, amikor összeállt a kép, és hálás vagy, hogy hosszú évek után újra képes vagy kommunikálni az anyáddal, mégis nagyon rosszul érzed magad, hogy se célod, se terved, se pénzed, és másokon élősködsz. Ugyan van párod, még a saját lakásodban ragadt melletted, és azóta jön veled mindenhova, bár téged tulajdonképpen egy dolog érdekelt akkor, a szer, és az ellenkezője, hogy hogyan lehetne belőle kijönni. Most kint vagy, de merre menj? Még mindig alig vagy húsz éves.

Anyádat megint kiakasztod, amikor nem lakást veszel a pénzen, hanem egy omladozó parasztházat vidéken.

De épphogy beköltöznél, jön a hír, hogy le akarnak csukni, hárman vallottak ellened. Öcsédet beviszik, és rólad faggatják négy órán át.

Gondolkozol, hogy vállald-e a börtönt, vagy szökj, ahogy mindenki tanácsolja. A börtön is csak egy újabb tapasztalat lehet, mert abban hiszel, hogy minden élmény által tanulsz, még ha nehéz is. Végül szöksz, a barátoddal együtt, aki szó nélkül követ, egy kompon hagyva el az országot és integetve anyádnak, aki a hidegben, kapucnisan áll a parton, azon gondolkozva, hogy vajon látod-e még valaha.

- 11 -

Christine Amerikában született és nyelvtanár lett belőle. Egy olyan iskolát vezetett, ahol – leginkább illegális – bevándorlók készülhettek fel az ottani életkezdésükre.

Így aztán, a nyelv mellett, azon keresztül, rengeteg praktikus tanáccsal is ellátta őket. Ha átkutatták a kartonokat, ők előre kiszedték azokét, akik nem hivatalosan voltak ott.

Christinek fergeteges humora volt, és péntekenként felírta a táblára, hogy TGIF, azaz köszönöm istenem, hogy péntek van, és aznap mindig farmert viselt.

A nyelvet nemzetenként más ütemben sajátították el, egyik kínai tanítványa például már tizenkét éve élt itt, de még mindig nem tudott köszönni sem. Volt, aki harmadik éve végezte az első csoportot.

De most jött két tanítvány, Gustavo, Argentínából és egy lány, Európából, akik nagyon okosak voltak, és úgy vette észre, tetszenek is egymásnak. Pár hét után félrehúzta őket, és a fülükbe súgta, hogy írhatnak egy tesztet, amivel a másodikba léphetnének. Ilyen tapintatosan járt el a többiekkel szemben, és az elv is ez volt, hogy mindenkit egyénileg kezelnek, nem mint egy csürhét, amelyet mindig a középhez záratnak fel, alulról nyomnak, felülről lehúznak.

Kint vagy. A barátod pár nap után hazamegy, mert hasítottál megint, te pedig ismerkedsz a viszonyokkal és apáddal. Nála laksz először. Még mindig rosszul érzed magad a közelében. Hideg, fölényes, zsarnoki, bár ez csak a viselkedése, valójában próbál mindenben segíteni, és persze szeret, a maga módján. Viszonylag huzamosabb ideje egy barátnője van, akit gyorsan megkedvelsz. Anyádék mindenben támogatnak otthonról, sok pénzzel, magyar könyvekkel, telefonbeszélgetésekkel. Egy idő után külön tudsz költözni és csak a nyelvtanulással foglalkozol, napi hat órában.

Az iskolában új világ tárul fel előtted, nemzetek kavalkádja, és rengeteg fiatal – akik nem drogoznak. Otthon elbújtál, megszakítottad mindenkivel a kapcsolatot, mert őszintén azt hitted, még egy évvel később is, hogy mindenki, de mindenki drogozik a korodbeliek közül.

Új élet, új ország, új kultúra. Ismerkedsz. Az iskolában megint előjön a szorgalmas kislány belőled, bár az is igaz, hogy mintha magától menne be, azonnal megérted, amit hallasz. Van is kinek produkálnod magad, Gustavo nagyon tetszik, te is neki, és össze is jöttök egy alapos tequilázás után.

Christine segített mindenben a diákjainak, ha kellett, munkát szerzett, ennek a lánynak például egy kínai étteremben.

Amikor az az iskola történetében példátlan gyorsasággal elvégezte az összes osztályt, azt mondta neki, ő többet már nem tud neki tanítani. Lenne azonban lehetőség letenni az érettségit. A lány kérte, hogy had készüljön fel otthon, magában, ne csoporttal, mert ő úgy sokkal jobban tud, és megkapta az engedélyt. Három hónap alatt felkészült – pedig otthon csak két éve volt meg, az is évezredekkel korábbról, és legfőképpen, inkább az iskola mellől összeszedett tudással –, és sikeresen leérettségizett.

Amikor ez megtörtént, Christine körbehordta őt az iskolában, hiába húzódozott az, megmutatva a diákoknak, hogy lám, ez is lehetséges.

Büszke vagy, persze, de érzed azért, hogy sántít a dolog, egyszerűen kaptad ezt, és csak kicsit dolgozol rá.

Ez a bánásmód azonban annyira meghat, hogy visszaönti beléd a bizalmat a tanulás iránt, a vágyat több tudás megszerzésére. Összesen másfél évet voltál kint, és úgy érzed, szeretnél hazamenni, bár Gustavo sír. Azt a hírt kapod, hogy baj nélkül mehetsz, ezért hazatérsz. Több önbizalommal, kisportoltan, bizakodva, és olyan élményekkel, amelyeket azelőtt nem tapasztaltál: egy-egy pillanattal, amikor jól érezted magad egy tó partján, vagy amikor először jutott eszedbe, hogy akár szerethetnéd is magad.

- 12 -

Isaszeg gyönyörű volt. Minden odavezető út során kisütött a nap. Dombjai, zöldjei, ősszel sárgái, vörösei, télen a meseszerű fehérjei megnyugtatóan és egyben felüdítően hatottak. A ház szintén, ha olyan szemmel nézték. Egy romhalmaz volt, igaz, de legalább lehetett bele kreativitást vinni.

Isaszeg befogadta a lányt és a romák is, akiknek legfőképpen kereste a társaságát. A hegyek is, a dombok is, ahova minden nap futni járt, vagy csak kirándulni, sétálni.

Először érzed boldognak magad. Egy pillanatra csak ugyan, amikor épp lenézel a lábad elé, és a fűt, a köveket vizsgálod, és akkor elönt a boldogság és a hála.

És jól érzed magad akkor is, amikor csak kint vagy a kertben, fekszel a napsütésben. Tudod már, mi a jó neked, ez, a természet, a nap, a csönd.

Magadtól mész el egy terápiára, és először kapsz gyógyszert depresszió ellen.

Az iskola is gyönyörű volt. Ha olyan szemmel nézték. Cseresznyefa borítás, fényűzés.

Ide jelentkezel, jobb híján, mert a többi helyről lekéstél. Ide is már csak a nulladikba jutsz be. Anyádék befizetik a horribilis tandíjat. Kiderül, hogy nem honosítják az érettségid, még a nyelvvizsgádat sem ismerik el, mert „túl gyorsan szerezted meg”. Nincs más választásod, bár anyádék nem erőltetik, hagynák a pénzt is veszni, mint beiratkozni egyidejűleg egy gimnáziumba is, és elvégezni egyszerre a harmadikat, negyediket, meg itt, a nulladikat, egy év alatt. Olyan távol van azonban a házad az egyetemtől és az a gimnáziumtól, hogy kénytelen vagy kiadni azt, és beljebb költözni. Egy évig mást sem csinálsz, mint rohangálsz egyik helyről a másikra, és tanulsz. Anyádék rád akarnak kényszeríteni egy korrepetítort, de az lassú, te meg konok vagy, és csak azért is kitűnőre érettségizel, még egyszer, jó eredménnyel leteszed a nyelvvizsgát, újra, és ösztöndíjjal jutsz be az első évfolyamra.

Melrose egy városi ház volt, de valamiért mediterrán hangulatot juttatott az ember eszébe. Azért Melrose, mert minden emeleten lakott valaki, akik aztán együtt voltak jóban-rosszban, a ház gondnokával, egy fiatal sráccal együtt.

Ide költözöl. Itt laknak a legjobb barátaid, és szerzel néhány újat is. Gondnok szerelmes beléd, de te szabadon élsz ekkor, hol vele, hol mással vagy. Néha nagyon berúgtok, néha még drogoztok is, de nem indulsz el lefelé a lejtőn, a drogot illetően már nem vagy függő, igaz, a mértéktartással mindig bajod van, mindenben, ha egyszer elkezded.

A sok buli közben azzal szembesülsz, hogy elkezdődött az egyetem első éve, de te nem érzed ott jól magad. Úgy érzed, túl vagy már mindenen ekkorra, és öreg vagy az osztálytársaidhoz. Valamint most van időd először valóban körülnézni, és nem nagyon tetszik, amit látsz, nem akarod, hogy a futószalag végéről menedzserként pottyanj le.

Elmész Recskre egy pár napra átgondolni a dolgokat, és aztán ösztöndíj ide vagy oda, otthagyod az egészet. Valószínűleg azonban az önbizalmad volt kevés végigcsinálni.

Apád azt mondja, menj ki hozzá, átgondolni a dolgokat. Te eladod a házad, és mész.

- 13 -

Laci kopasz volt, kecskeszakállal, fülbevalóval, sörhassal. Kiskorától fogva gyűlölte Magyarországot, valószínűleg a családjával vette azt egy kalap alá, és amint lehetett, elhagyta. Kanadában élt, megnősült, elvált, csődbe ment, lett egy élettársa, kisfiúval, de pár év után szétmentek, úgyhogy fogta magát és leköltözött Floridába.

Burkolással foglalkozott, és jól keresett vele. Nem érdekelte más, csak hogy ott lehet, jó az idő, és a barátok.

Az egyik nála volt látogatóban, és egy férfiműsort néztek éppen, és röhögtek, harsányan, sörrel teli hűtőládával a nappali közepén, amikor benyitott a lakásba a lány. Nagyon szépnek látta.

Azt gondolod, jézusom, hova kerültél, ki ez a két degenerált alak? Átfut a fejedben, hogy na, vele aztán biztos nem.

Úgy kerülsz ide, hogy apáddal már megint nem bírtátok három napnál tovább elviselni egymást, egy lány pedig ajánlotta a házukat, ahol többen élnek, és van egy üres szoba éppen.

Beköltözöl, megtetszik az egyik fiú, összejöttök, de életed egyik legnagyobb tévedése, úgyhogy otthagyod, ő meg dühöng.

Laci nézte őt, ahogy szomorúan ült az ajtóban, kávéval, cigivel a kezében. A lány odafordította a fejét, és elkapta a részvétet a szemében. Már rég kiderült számára, hogy Laci az egyik legmelegebb szívű ember a földön. Jó barátok lettek, Laci munka után egyenesen ment a lány szobája felé, mosolyogva, köszönteni.

Amikor vége lett annak a hülye kapcsolatnak, Laci jegyeket vett egy Roger Waters koncertre. Kifeküdtek a fűbe, úgy hallgatták, és jól besöröztek. Aztán átmentek egy klubba, ahol egy magyar szörnyűség koncertezett, a kint élő magyar szörnyűségeknek, de ott már olyan részegek voltak, hogy végig röhögték, és nagyon jól mulattak.

Laci itt ölelte meg először a lányt, és aztán, a házuk előtt a kocsiban csókolta meg először.

Másnap délutánig hányt, pedig a lány nagyon várta, hogy benézzen a munkahelyére, a beachen, ahol mixer volt, és minden este más részeg szeretett belé. De általában ő volt a legrészegebb, úgy utálta ezt a munkát.

Laci bement estefelé, még mindig betegen, a lány pedig a házban az ő szobájába költözött. Hónapokig voltak így, míg sikerült a lánynak elérnie, hogy vegyenek ki egy külön lakást.

Itt sem voltak kettesben, mert velük élt fél évig Laci barátja.

Elkezdődtek a problémák. Laci nem értette. Mindig, mindennel baj volt, akármit csinált. És az a féltékenység, mintha nem lenne normális a lány. Egy idő után bekeményített, vagy néha már nem ment haza.

Kezdődik megint. A félelem. A rettegés, hogy elhagynak. Laci olyan ember, hogy ránézel, és az jut eszedbe, most először, hogy mi volna, ha kisbabátok lenne. Meghozza az ösztönt. De nem tudsz várni, és nem tudod bebizonyítani, hogy neki is érdemes ezt vállalnia. Téged, meg egy gyereket. Úgy érzed, ha nem akar tőled gyereket, azzal téged utasít el. Úgy érzed, nem szeret. Úgy érzed, nem szeret, mert téged nem is lehet szeretni.

Egyébként is mélyponton vagy, nem találod a helyed abban az országban, silány, posvány az egész, és bár tanulsz megint, elvégzel egy ingatlanközvetítői iskolát, utána sem sikerül igazán semmi. Csak otthon vannak jó munkáid, itt semmilyen szellemi kihívást nem találsz, és magadba fordulsz teljesen, hónapokra, nagyon mélyen.

Laci felment Kanadába egy barátja esküvőjére. A lány nem tarthatott vele, mert ha elhagyta volna az országot, többé nem mehetett volna vissza.

És az történt, amire nem számítottak, hogy bár állampolgár, de nem dolgozhatna az USA-ban, és ez véletlenül kiderült ott, akkor, ezért visszafordították a határról, amikor ment volna haza.

Sírt, kétségbe esett. Minden, amit felépített magának, odalett. Oda volt a közös életük is a lánnyal. Átgondolta a dolgot és azt mondta, menjen utána az, szeretné most már, ha feleségül jönne hozzá, és a két kezével húzza fel a faházat az erdő szélén, amiről a lány álmodott.

Te is sírsz, de tartod magad, mert Lacit is neked kell tartanod. Sírva csomagolod be minden holmiját és küldöd utána a kocsijával. Te még maradsz, mert egy munka végül is még ideköt, és mert nem vagy biztos benne, hogy jó lesz, miután két és fél év alatt annyira elromlott az egész.

Elköltözöl egy kisebb lakásba, saját, szeparált kerttel. Itt érzed magad másodszor jól életedben, mert megint megkapod azt a keveset, ami kell hozzá, a kertet, napfényt, egyedüllétet. Tornázol, futsz, jógázni kezdesz, odafigyelsz, mit eszel, abbahagyod a húsevést, időben fekszel, és rendbe jössz lelkileg. Kanadáról nem tudsz dönteni, de amikor kiderül, hogy előtte mindenképpen haza kellene menni vízumért, már tudod, hogy akkor otthon is maradsz.

- 14 -

A munkák változatosak voltak, valahogy mindig két kézzel kaptak a lány után, diploma ide, diploma oda. Rengeteget tanult, tapasztalt és tudott addigra, annyi  munkahelye volt, és fél kézzel intézte el a lehetetlent. És igaz, néhány másik egyetemet is elkezdett, de sosem fejezte be őket.

Most is kapott egy megbízást, igaz, nevelőapjától, de szinte teljes szabadkézzel, ráadásul az ő ötlete alapján. Tízezer fő számára kellett rendezvényt szerveznie. Élete eddigi legnagyobb kihívása volt. Kilenc hónapnyi vajúdás után született meg, a szívügyével, egy festményárveréssel együtt, ami mellett semmi más nem volt, még a gondolatai között sem.

Vége. Beletettél mindent. Kiürülsz. Hirtelen a semmi, az üresség. Hogyan tovább? Nem tudod, és azt sem, miért fordulsz megint magadba. Másodszor kezdesz gyógyszert szedni, mert hónapokkal később sem tudsz kilábalni a depresszióból. Aztán lassan sikerül, tornával, mozgással, tudatos evéssel, alvással, mindennapos küzdelemmel, minden reggel elölről kezdve önmagad újraépítését.

Ősszel új munka találta meg. Egy kis luxusszálloda forgalmának fellendítése volt a feladat. Kreatívan állt hozzá, bár az előző munkája után már semmiben nem talált igazi kihívást. De kitalált egy Villa Art nevű művészeti rendezvénysorozatot, és sorra rendezte a festménykiállításokat, borkóstoltatókat, opera-esteket, divatbemutatókat.

Csillogó-villogó rendezvények voltak, nagyon gazdagokkal, akik időnként udvaroltak a szép lánynak.

Megcsinálod a rendezvényt, de amikor az éppen tart, akkor elbújsz. Rosszul érzed magad ezeknek az embereknek a társaságában. Nem tudsz udvariasan mosolyogni. Nem tudsz felszínesen csevegni. És nem érzed elég szépnek magad.

De jön azért egy új szerelem. Szinte azonnal odaköltözik hozzád. Sosem volt még tőled ennyire különböző barátod, mint ő. Igaz, most te is kosztümben jársz, de ő igazi öltönyös, racionális, kockafejű. Szép pár vagytok, de hamar átfordul ismét az egész szenvedésbe. Nem bízol benne, és folyton ott is hagy, síelni, vitorlázni, csapatépítő tréningezni. Utálod a munkáját, a felszínes életét. Őt szereted, szeretnéd, ha éreznéd, hogy ő is szeret, de a félelem nem engedi. Szeretnél gyereket tőle. Közben annyit bántod, hogy nem képes ezt elhinni. Elköltöztök egy nagyobb lakásba, és onnantól tragédia az egész, sorozatos veszekedések. Végül megint te szakítasz, de a hasítás már egyre kevésbé megy, amióta jött az ösztön és ezért fontossá vált, hogy legyen egy jó kapcsolatod.

Elköltözöl egy családi házba, hatalmas kerttel, egyedül. Még vissza-visszatér hozzád, de nem működik. Vádolod és gyűlölöd magad, amiért nem tudsz összeférni senkivel. Őt is, a munkád is otthagyod.

Terápiára mész, gyógyszert szedsz, aztán azt is otthagyod.

Újabb munka következett, marketing egy luxus spaban. Mosolyogni, hazudni, eladni. Mindenki azt gondolta, ez illik a lányhoz, mert csinos volt, talpraesett, és mindent el tudott intézni.

Meghasonlasz. Nem bírsz mosolyogni. Úgy érzed, mindenki más jól van, ez a sok, gazdag, vigyorgó tökfej, aki ide jár, te meg most szakítottál, még azt sem heverted ki, és ezért elhasalsz, szabadságra mész a Lipótra. Az ambulánciáson kívül, aki beutalt, itt sem látják rajtad, hogy valami probléma lenne. Soha, senki sem látja, kivéve egyszer, régen, Fekete. Téged kérdezgetnek, miért vagy ott, de a gyógyszert menetrendszerűen kapod. Egy héttel később teszteket végeznek rajtad, és kiderül, amit te már évek óta tudsz, amit az utolsó terápiában a dokid is megerősített, hogy borderline vagy. Illetve, mivel az énerőd erős, ezért inkább csak disszharmónikus személyiségfejlődésű, borderline-közeli. És persze depressziós, súlyosan, szuicid gondolatokkal, de amikor éppen nem súlyosan, akkor disztimiásan, azaz évek óta elhúzódó, stabil alapdepresszióval. PMS-kor mindez triplázódik. Teletömnek gyógyszerrel, mert „krízis közeli”, az öngyilkossági gondolatok miatt, pedig csak a szokásos, amióta az eszed tudod, benntartanak még pár hétig, aztán elküldenek, vissza, terápiára, és megnyugtatnak, hogy pár éves kezeléstől javulhat esetleg a személyiségzavarod. Persze sírsz, eddig is sírtál, mert eddig is tudtad, hogy hiába vágysz családra, emiatt nem lehet, te magad akadályozod meg. Ha a szerencsések közé tartozol, negyven éves korod körülre magától elmúlik, ha a többiek közé, megölöd magad.

A munka folytatódott. Szerencsére mellette egyre jobban ment, ami anyagi függetlenséget jelenthetett, és ami még Amerikának volt köszönhető, a női birkózófilmek forgatása, gyártása kinti honlapok számára. És volt egy szerelem is, a velencei maszkok forgalmazása.

Otthagyod a munkád egy bazdmeggel, ahogy szoktad, és nem is mész vissza többet. Munkában is mindig hasítasz, hiába gondolod végig, hogy maradnod kellene még egy kicsit, ugyanabban a pillanatban felállsz, és kisétálsz. Képtelen vagy bármilyen szabályt betartani, bármilyen korlátok közé szorítva lenni. De ezek jó döntések, arra visznek, hogy majd megállj a saját lábadon egyszer.

Kapcsolatokban tovább borderline-kodsz, egy nős orvos szeretője leszel, de persze teljesen kikészülsz, aztán visszamész az előzőhöz, aztán otthagyod megint, összejössz Fecóval, aztán egy punkkal, majd egy lánnyal.

- 15 -

Marci vörös volt és szemüveges. A régi banda tagja, Fecó legjobb barátja. Régen kenuzott, évekig, minden nap, órákat edzett. Aztán arra gondolt, hogy milyen lehet megtapasztalni a mocskot, és belevágott. A legnagyobb rosszaságokat csinálta a lánnyal, még annak idején, mert legjobb barátok voltak. Együtt ittak, együtt hánytak, igaz, a hídról egyedül ugrott a vízbe. De a metrón együtt denevéreztek, fejjel lefelé, térdnél beakasztva a kapaszkodókról, együtt fürödtek a város szökőkútjaiban, és az utcán szeretkeztek.

Tetszett neki mindig is a lány, egyszer egy buliban másfél órán át nézte csak a vállait, de másba volt szerelmes, és a lány is, Fecóba.

Később drogozott, sokat, ő is, de nem azzal a társasággal, amelyik a lány körül volt, igaz, meglátogatta őt időnként.

A Melrose-on megint összejöttek, és ha a lány nem vele akart lenni, hanem mással, akkor azt mondta, menj, érezd jól magad.

Aztán kiment utána Amerikába, és tervezte, hogy megszökteti. De Laci túl szimpatikus lett neki. Mégis sokat voltak együtt, sokat ittak, sokat beszélgettek.

A lány hazajött. Marci kint maradt. Bizonyítani akart. Megházasodott a papírok miatt, de valahogy benne is maradt a kapcsolatban, együtt élt a nővel, és asztalosként dolgozott.

Pár év múlva egyszer csak megjelent, Fecó születésnapi buliján.

Nem élvezed túlságosan a bulit, elszoktál már rég tőle. Meglátod, és nem hiszel a szemednek, tizenöt éve a legjobb barátod. Megöleled, és melegség tölt el. Aztán nagyon nagy buli következik, még ott, a vécében szeretkeztek, de csak úgy meséli el neked, te már nem emlékszel, annyit ittál, annyi exet vettél be. Mert ővele csak így lehet, folyton bulizni. Floridában volt egy időszak, amikor Laci már nem volt, te új életet akartál kezdeni, abban a kis kertes lakásban, összerakni magad rendesen, és csak aztán nyitni újra a külvilág felé, ha elég stabillá váltál. De Marcit nem lehetett lerázni, akkor sem, amikor még volt Laci, és vele szerettél volna kettesben lenni, és akkor sem, amikor csak magaddal. Jött mindig, egy üveg piával. Kérted, morogtál, elküldted, nem értette.

De most nagyon örülsz neki, csak kezdődik az egész elölről, buli, pia, drog. Viszont ezen a bódult ködön át olyat mutat neked, ami nagyon jól esik, melletted van, mindig. Felkínálja egy kapcsolat lehetőségét. Felkínálja egy család lehetőségét. Most először, más, neked, hogy gyereket szeretne, veled.

Egy hónap bulizás, és járás után hazautazott, szerelmesen, és otthon megmondta, hogy végleg hazaköltözik. Ontotta a szerelmes leveleket és a lány viszont. Hatalmas terveket kovácsoltak, és való igaz, hogy ismerték egymást rég, úgy tűnt, van mire alapozni. Marci ugyanazzal az önbizalommal vagy elbizakodottsággal állt a lányhoz, mint az összes eddigi, hogy majd ő, majd neki sikerül.

Egy hónap múlva, amikor kint elintézett mindent, hazatért.

Szorongott azonban, ahogy a lány is. Félelmében elcseszett mindent. Valóra váltotta, amitől a lány eddig csak félt. Megbocsátható lett volna, esetleg, ha valaki nagyvonalú, csak hát ugye, nála ott volt ez a kis személyiségzavar. És az, hogy a drogozás, és mindezen kerülőutak után már sosem nyerte vissza az önbizalmát, vagy lehet, hogy soha nem is volt olyanja.

Azt hitted, vége, révbe értél.

Ó, hogy rohadjon meg mindenki.

Téged mindenki szeret, kifejezetten sokan, és olyan egységesen, nem is érted, miért vagy mégis olyan elbaszott, de azt találod végül, hogy valójában egy sem. Vagy ha szeret is, nem ért, ezért nem érzed, hogy szeret.

A jó rövid volt, és a szakítás iszonyú hosszúra húzódott, és a veszteség kettős volt, mert Fecót is elvesztette, már akkor, amikor Marcival összejöttek. Marci különköltözött, mert kirakta a lány, de nem mondott le róla. Időnként összejöttek megint, aztán ismét szét, és végül a lány tudta, hogy tényleg nem akarja folytatni.

- 16 -

Az olvasás az, ami segített. Az írás a másik, ami segített. Menekülni, tanulni, gyógyulni. Először kint írt, huszonöt évesen, tőmondatokban az addigiakat, és mivel tömény és sok volt az addigi, erős könyv lett, kiadták.

Rádióriportok következtek és kérések, sokkal később is, hogy segítsen másokon, amit nem tudott, mert nem lehetett.

Aztán a nagy munka befejezése után írt, hónapokig, amikor lent volt, és addig csinálta ezt, míg kiírt magából akkor mindent. Szenvedés volt, fájt közben a hasa, rosszul lett estére. De csak csinálta. És aztán mindig írt már, rendszeresen, naplószerűen.

Amikor elérte a hatszáz oldalt, meghúzta az egészet, maradt kétszáz, és tudta, hogy egy jó könyv lehetne. Kiadták azt is, azonnal.

Újabb rádió- és tévériportok következtek, és olyan e-mailek, visszacsatolások, amelyekből azt érezte, életekre hat, és ami miatt azt gondolta, megérte, az egész élete megérte, ha a végén ezt tudta kihozni belőle.

Amikor meghúzta a szöveget, látta, mi az, ami érdekes, úgyhogy ez után így írt, a következőket alig kellett húzni, azt hitte, megtalálta a saját hangját.

De amikor lezárta a harmadik, negyedik részt, érezte, hogy ugyanaz, mindig ugyanaz, bár nyomon követhető a fejlődés, és ez az a téma, ami érdekli, a lélek, meg annak defektusai, a sajátja meg kéznél van, úgyhogy kifogyhatatlan téma marad. De mégis, ugyanaz.

Az első a drogról szólt, a második az elcseszett kapcsolatairól. Legjobb esetben is a zűrzavaros kategóriába sorolták, és a depressziós irodalom közé, ami inkább depressziós, mint irodalom.

Találkozott olyanokkal, akik tényleg értenek az irodalomhoz. Gratuláltak, és azt mondták, talán volna tehetsége a prózához. Aztán találkozott valakivel, aki szintén értett hozzá, és teljesen megsemmisítette a kritikájával.

Kirúgják a lábad alól a talajt. Azt hiszed, ha más nem is, de az életed ezen része legalább rendben van. Tulajdonképpen évek óta azon dolgozol, hogy megteremtsd az ideális körülményeket, hogy kevés munkával, a birkózófilmekkel elég pénzt csinálj a megélhetéshez, így elég szabadidőd maradjon, valamint vidékre költözöl, megint, végre, egyedül, a magányt választva.

Azt hiszed, ez legalább van, ez legalább egy biztos pont az életedben, e köré szervezheted nyugodtan az összes többit. És akkor azt mondják, hogy amit csinálsz, az lószar. És tudod, hogy igaz, és ezért tudod, hogy ha majd ebből a pofáraesésből is talpra álltál, akkor egy jobb időszak következik, a valódi íróvá válás, vagy ha nem sikerül, akkor a nem-írás. De az igazi megértés akkor következik, amikor valaki elküldi neked az írását, hogy milyen hasonló gondolataitok vannak, és végigolvasod ezt a tömény unalmat, mert a gondolatok hasonlóak tényleg, annyira, hogy már magad is unod őket, de akkor mi a különbség? Eddig azt hitted, a visszajelzések miatt is, hogy az aha-élményt nyújtani elég, és az jó, ha beszélsz a gyengeségeidről, hogy mások lássák, nincsenek egyedül a problémáikkal. Ez is egy aha-élmény, amit olvasol, és akkor rájössz, hogy sokan gondolkodnak hasonlóan, habár talán ennyire nem szélsőségesen, nem ez a nagy dolog, hanem az, hogy te tényleg jobban írtad meg. De nem elég jól. És hogy a harmadik, negyedik rész már valóban nem eladható, silány, te magad is okádsz tőle.

Mivel olyan meredek zuhanással estél ezúttal pofára, a talpra állás is gyorsabb. Az első szabadnapodon nekiülsz írni. Transzban írsz aztán tizennégy órákat minden nap. Nem fürdesz, nem érdekel semmi, egy dologra fókuszálsz, itt sem vagy. Először próbálod, ahogy az tanácsolja, aki pofára ejtett. A saját történeteteket írod meg, elvonatkoztatsz, egyes szám harmadik személybe raksz; vicces, vicces, de nem elég jó.

Aztán gondolkozol, hogy mit lehetne kezdeni a harmadik és negyedik résszel. Négyszáz oldalt teljesen átírsz, de most nem a javasolt technikával, hanem ellenkezőleg, csonkolsz. A szöveget egynyolcadára csökkented, és minden egyes mondatot is egynegyedével meghúzol. Csak az érzések maradnak bent, meg álmok, különféle tudatállapotok, és átrakod jelen időbe. Semmit nem magyarázol, minimalista, és ettől szuggesztív. Hatalmas izgalom kerít hatalmába, amikor csinálod, hiába éled át, olvasod és írod újra vagy negyedszer a benne lévő történteket, egy egészen másfajta megértést kapsz, te magad.

Az egyik tanácsadódnak tetszik, amit csináltál, bár azt mondja, túl merész, csak nyolcvan évesen, évtizedes írói múlttal mernek ilyen kihagyásosan írni.

A másik persze nem értékeli, hiszen nem próza, nem elvont, nem absztrahált. Te azt gondolod, ehhez a témához így tudtál nyúlni, mert így jött, és szerinted van létjogosultsága minden művészeti irányban annak is, ami nem az esztétikumra megy, bár persze attól még arról nem vagy meggyőződve, hogy konkrétan ez is jó, amit csináltál.

Egyedül a legszelídebb, de a legjobb tanácsadódnak tetszik mindig, amit csinálsz, Babinak, ő is ír, sikerrel, és az hagyján, nem hogy nem érdekli, mi van a halál után, de ma már gyásztanácsadó.

Ettől függetlenül persze töröd a fejed a prózán. Eszedbe jut, ahogy egyszer fent, Pesten kihajolsz egy társasház ablakán, hogy ha szemből nézne valaki, az mit gondolna rólad, és hogy ehhez képest mi zajlik valóban benned. Arra gondolsz, érdekes lenne egy olyan könyv, amiben minden fejezet prózával kezdődik, valakinek vagy valaminek a leírásával, és hogy az hogy látja kívülről a főszereplőt, és aztán beszúrva mindig a főszereplő valódi érzései, gondolatai, egyes szám második személyben, azaz Te.

De megint csak egy énregénynél lukadsz ki. Viszont most először helyezed magad vissza rendesen a múltba, eddig csak visszagondoltál rá, és így most először szembesülsz vele igazán. Undorít.

Mennyire félrement az egész. Mennyire más lehetett volna. Mennyire más lenne most.

Reméled, hogy többé nem kell önmagad élveboncolni.

Mint amikor az indiánok gondolatban végigmennek a múltjukból mindenen, aprólékosan, és közben egyik oldalról a másikra fordítják a fejüket, hogy kimenjen belőle.
De akkor miről írj?